Eseménydús heteken van túl az íjász szakosztályunk. Hétről hétre járják a versenyeket és gyűjtik a 2017-s érmeket. Hétvégén az országos Grand Prix versenyen, míg előtte héten a nemzetközi szintű Alpok-Adria Terepversenyen vettek részt. 

Május 20-21-én került megrendezésre a Alpok-Adria kupasorozat magyar fordulója Sasréten. A verseny fő célja az íjászat népszerűsítésén kívül a válogatott kerettagság kialakítása és a minősítések megszerzése volt. Klubunkat Molnár József képviselte, és kiélezett szoros küzdelemben a harmadik helyet szerezte meg, ami az összetettben 15 pontot jelent és egyelőre ez a negyedik helyet jelenti. A versenysorozatból még két forduló van hátra , egy Ausztriában és egy Horvátországban. 

Most hétvégén az országos GP forduló második fordulóját szervezték az örkényi íjászok. Csapatunk 6 fővel képviseltette magát, nem csak versenyzőként. Tagjainkból ketten a verseny korrekt és fair lebonyolításért voltak felelősek, mivel bíróként dolgoztak a két napos megmérettetés ideje alatt. A kevés szintkülönbség ellenére a pályaépítőknek sikerült technikás pályát építenie, hogy megnehezítsék a versenyzők dolgát. A kétszer 28 cél és a döntők teljesítése után Tomsics Balázs magabiztosan és kimagasló teljesítménnyel vadászreflex kategóriában az első helyet szerezte meg. Míg Molnár József barebow kategóriában szoros küzdelemmel a dobogó második fokáig jutott, és csak két ponttal maradt le az első helyről. Sajnos a döntőben nem sikerült fordítania, pedig sikerült ledolgoznia a nagyobb ponthátrányt a döntőben. A hétvégén a verseny eredmények mellett újabb öröm számunkra, hogy a csapatunkból, Seres Armand sikeres 3D bíró vizsgát tett, így a szakemberek száma háromra nőtt. 

Takács Gergő: "Sikerült újabb érmeket szereznünk, és öregbíteni klubunk és városunk hírnevét. Az eredményeket láttán úgy érzem, hogy egyre erősebb csapatunk."

text
text
text
text
text
text
text
text

A Magyar Íjász Szövetség Molnár Józsefet választotta a 2021-es esztendő legjobb terepíjászának. Egyesületünk világbajnok és Európa-bajnok versenyzőjének első alkalommal ítélték...
Többszörös Európa Bajnok íjászunk, Molnár József “Dodesz” felépülése után már nagy erőkkel készül a 2021-es szezonra. Tavalyi évét a korona-vírus...
Bár az eredeti versenynaptárban szereplő programból csak a hazai erőpróbákat sikerült megrendezni, így is komoly eredményeket értek el egyesületünk sportíjászai.
Két érmet gyűjtöttek be íjászaink a 3D Országos Bajnokságon. Tomsics Balázs csupán három, míg Kukorelli Edit nyolc ponttal maradt le...
Kukorelli Edit révén egy bronzérmet gyűjtöttek be sportíjászaink az Örkényben megrendezett 3D Grand Prix-versenyen. Az utóbbi időben remekül szereplő Tomsics...
text
text
text
text

Szeretném, ha Szombathelyen és környékén minél többen íjászattal foglalkoznának (ki hobbi, ki verseny szinten). Úgy döntöttem, hogy indítok külön edzést a kezdők és az utánpótlás versenyzők számára. Ezt a sportot szinte bárki bármikor elkezdheti, sőt azt szoktam mondani, minél idősebb vagy annál nyugodtabb is.

Az oktatás egyénre szabott tematika alapján történik. Mivel egyéni sportág, ezért mindenkinek máshol tart a fejlettségi szintje. Feladatomnak érzem, hogy az utánpótlás versenyzők, olyan közegbe kerüljenek, ahol a sport, a fejlődés, a tanulás és a barátság a legfontosabb. Első hónapokban nem szükséges a felszerelés, mindent biztosítunk. 

Gyerekeknél alapvető a helyes technika megtanítása. Mivel az íjászat az egyik legösszetettebb sportág elég sok odafigyelést és koncentrációt igényel. Ezzel elősegítve a gyerekek teljesítőképességét és eredményességét az iskolában. Az íjászat lépcsőin haladva, megtanuljuk, hogyan lehetünk kitartóak, hogyan küzdjük le és álljunk fel egy kudarc után. Segítem a gyerekeket abban, hogy a sport által megtanult dolgokat, hogyan tudják beépíteni a mindennapi életükbe. Emellett folyamatosan felkészítem őket különböző versenyekre, országos bajnokságokra és Diákolimpiára. 

További információért keressetek bizalommal!

Takács Gergő

+36 30 6300 237

takacs.gergo@haladasvse.hu

6 éve vagyok a Haladás VSE Sportíjász Szakosztályának vezetője. Az út, amin idáig jöttünk rögös volt. Sok siker és kudarc tarkítja életünk. De sosem kívántam másik csapatot; az én csapatom a legjobb! Mindenkire egyformán büszke vagyok.  Csapatvezetőnek és edzőnek lenni, nem könnyű feladat. Sajnos, sokan elfelejtik, hogy felelőlesek vagyunk a hozzánk csatlakozó emberekért. Támaszt és biztonságot kell nyújtanunk a gyerekek és a fiatalkorú versenyzők számára.

A csapattal elszakíthatatlan bizalom fűz össze minket, ami hosszú idő alatt fonódott össze. Felelősséggel tartozom irántuk és fordítva. Tudom, hogy követnek és támogatnak. Tudják, mit szeretnék elérni és tudják, hogy számíthatnak rám. Sosem az ego vitt előre, mindig azt néztem, ami a csapat érdeke. Szabályokat hozunk, amik azért vannak, hogy a csapat együtt maradjon, és együtt haladjanak a célok felé. A vezető a csapatért dolgozik, a csapat a vezetőért, ez szimbiózis. Ez tartja mozgásban az egészet. 

Hiszünk abban, amit csinálunk, és hiszünk egymásban. Ez a Nibur SE filozófiája! 

2010-ben volt egy álmom, ami már nem csak enyém, hanem az övüké, a miénk!

JSN Megazine template designed by JoomlaShine.com