Szombat este bezárta kapuit az IAA Európa bajnokság! Molnár József Európa Bajnok, Tomsics Balázs ezüstérmes!

Tegnapi nappal véget ért az IAA EB Ausztriában. A versenyt Attergauban rendezték festői környezetben. Az osztrák pályák híresek a nehézségükről, hiszen a környezeti adottságok is megkövetelik, hogy nagy kihívás legyen az íjászok számára. Csapatunkból hárman képviseltették magukat a nyílt nevezésű megmérettetésen és már hétfőn a helyszínre utaztak. Az egy hetes viadal nagyon megerőltetőnek tekinthető, főleg az Alpok hegyvonulatai között.

Molnár József végig nagy fölénnyel és magabiztosan teljesítette a versenynapokat, nem is volt kétséges, hogy megszerzi az újabb bajnoki címet ismét saját készítésű íjjal.

Tomsics Balázsnak is sikerült felérni a dobogó második fokára 42 versenyző közül. Tavalyi soproni világbajnoki bronzérem után, ismét szép éremmel gazdagodott a gyűjtemény. A kellő munka és szorgalom egyre közelebb juttatja a hőn áhított arany éremhez.

Seres Armand sajnos nem állhatott fel a dobogóra. Hirtelen bekövetkező kategóriaváltás miatt az elért eredmény így is szépnek mondható!

Egyéni eredményeink mellett csapatversenyben is remekeltünk. A kvalifikációs körök után egyik csapatunk az első helyen, míg a másik harmadik helyen jutott be a döntőbe. Sajnos, az arany érem az utolsó lövéseken elment, de így is sikerült szereznünk egy ezüst és egy bronzérmet.

 

Takács Gergő: „Mindig nagy öröm számunkra, hogyha valamelyik versenyzők érmeket szerez nemzetközi versenyen, pláne kettő. A csapat többi tagjával végig feszülten figyeltük, hogyan alakulnak az eredmények. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a következő edzés, lehet inkább az ünneplésről fog szólni. Persze, az utánpótlásnak is jó, hogy ilyen versenyzők vannak körülöttük.”

text
text
text
text
text
text
text
text

A Magyar Íjász Szövetség Molnár Józsefet választotta a 2021-es esztendő legjobb terepíjászának. Egyesületünk világbajnok és Európa-bajnok versenyzőjének első alkalommal ítélték...
Többszörös Európa Bajnok íjászunk, Molnár József “Dodesz” felépülése után már nagy erőkkel készül a 2021-es szezonra. Tavalyi évét a korona-vírus...
Bár az eredeti versenynaptárban szereplő programból csak a hazai erőpróbákat sikerült megrendezni, így is komoly eredményeket értek el egyesületünk sportíjászai.
Két érmet gyűjtöttek be íjászaink a 3D Országos Bajnokságon. Tomsics Balázs csupán három, míg Kukorelli Edit nyolc ponttal maradt le...
Kukorelli Edit révén egy bronzérmet gyűjtöttek be sportíjászaink az Örkényben megrendezett 3D Grand Prix-versenyen. Az utóbbi időben remekül szereplő Tomsics...
text
text
text
text

Szeretném, ha Szombathelyen és környékén minél többen íjászattal foglalkoznának (ki hobbi, ki verseny szinten). Úgy döntöttem, hogy indítok külön edzést a kezdők és az utánpótlás versenyzők számára. Ezt a sportot szinte bárki bármikor elkezdheti, sőt azt szoktam mondani, minél idősebb vagy annál nyugodtabb is.

Az oktatás egyénre szabott tematika alapján történik. Mivel egyéni sportág, ezért mindenkinek máshol tart a fejlettségi szintje. Feladatomnak érzem, hogy az utánpótlás versenyzők, olyan közegbe kerüljenek, ahol a sport, a fejlődés, a tanulás és a barátság a legfontosabb. Első hónapokban nem szükséges a felszerelés, mindent biztosítunk. 

Gyerekeknél alapvető a helyes technika megtanítása. Mivel az íjászat az egyik legösszetettebb sportág elég sok odafigyelést és koncentrációt igényel. Ezzel elősegítve a gyerekek teljesítőképességét és eredményességét az iskolában. Az íjászat lépcsőin haladva, megtanuljuk, hogyan lehetünk kitartóak, hogyan küzdjük le és álljunk fel egy kudarc után. Segítem a gyerekeket abban, hogy a sport által megtanult dolgokat, hogyan tudják beépíteni a mindennapi életükbe. Emellett folyamatosan felkészítem őket különböző versenyekre, országos bajnokságokra és Diákolimpiára. 

További információért keressetek bizalommal!

Takács Gergő

+36 30 6300 237

takacs.gergo@haladasvse.hu

6 éve vagyok a Haladás VSE Sportíjász Szakosztályának vezetője. Az út, amin idáig jöttünk rögös volt. Sok siker és kudarc tarkítja életünk. De sosem kívántam másik csapatot; az én csapatom a legjobb! Mindenkire egyformán büszke vagyok.  Csapatvezetőnek és edzőnek lenni, nem könnyű feladat. Sajnos, sokan elfelejtik, hogy felelőlesek vagyunk a hozzánk csatlakozó emberekért. Támaszt és biztonságot kell nyújtanunk a gyerekek és a fiatalkorú versenyzők számára.

A csapattal elszakíthatatlan bizalom fűz össze minket, ami hosszú idő alatt fonódott össze. Felelősséggel tartozom irántuk és fordítva. Tudom, hogy követnek és támogatnak. Tudják, mit szeretnék elérni és tudják, hogy számíthatnak rám. Sosem az ego vitt előre, mindig azt néztem, ami a csapat érdeke. Szabályokat hozunk, amik azért vannak, hogy a csapat együtt maradjon, és együtt haladjanak a célok felé. A vezető a csapatért dolgozik, a csapat a vezetőért, ez szimbiózis. Ez tartja mozgásban az egészet. 

Hiszünk abban, amit csinálunk, és hiszünk egymásban. Ez a Nibur SE filozófiája! 

2010-ben volt egy álmom, ami már nem csak enyém, hanem az övüké, a miénk!

JSN Megazine template designed by JoomlaShine.com