A szabadtéri szezont követő rövid szünet után a HVSE íjászai is elkezdték szereplésüket a téli időszakra jellemző teremversenyeken. Az Alsóörsön megrendezett WA viadalon hárman képviselték a vasi zöld-fehér egyesület színeit.

Seres Armand és Simon Zoltán a felnőtt csigás kategóriában indult, ahol összesen hat sportoló mérte össze tudását, felkészültségét. Seres Armand végül a maximális 600 pontból 563-at ért el, amivel aranyérmes lett. Két ponttal előzte meg a második helyezettet. Simon Zoltán szereplését viszont nem kísérte ilyen szerencse, ugyanis csupán szétlövéssel maradt le a dobogóról, így 548 pontta holtversenyben a negyedikként zárt. Tomsics Balázs vadászreflex kategóriában versenyzett, ahol kilenc résztvevő közül ezüstérmesként tért haza. Toma 494 pontot teljesített és csupán egy ponttal maradt le a 495-öt elérő első helyezettől.

Takács Gergő szakosztályvezető: - Jól indult a teremszezon, bízom benne, hogy a versenyzőink a kvalifikációs és az Országos Bajnokságokon is hasonló eredményeket érnek majd el.

A Haladás VSE íjász szakosztálya december 12-re utánpótlás vizsgát szervez, melyen a fiatalok teljesíteni tudják az előírt szinteket.

text
text
text
text
text
text
text
text

A Magyar Íjász Szövetség Molnár Józsefet választotta a 2021-es esztendő legjobb terepíjászának. Egyesületünk világbajnok és Európa-bajnok versenyzőjének első alkalommal ítélték...
Többszörös Európa Bajnok íjászunk, Molnár József “Dodesz” felépülése után már nagy erőkkel készül a 2021-es szezonra. Tavalyi évét a korona-vírus...
Bár az eredeti versenynaptárban szereplő programból csak a hazai erőpróbákat sikerült megrendezni, így is komoly eredményeket értek el egyesületünk sportíjászai.
Két érmet gyűjtöttek be íjászaink a 3D Országos Bajnokságon. Tomsics Balázs csupán három, míg Kukorelli Edit nyolc ponttal maradt le...
Kukorelli Edit révén egy bronzérmet gyűjtöttek be sportíjászaink az Örkényben megrendezett 3D Grand Prix-versenyen. Az utóbbi időben remekül szereplő Tomsics...

Menu

text
text
text
text

Szeretném, ha Szombathelyen és környékén minél többen íjászattal foglalkoznának (ki hobbi, ki verseny szinten). Úgy döntöttem, hogy indítok külön edzést a kezdők és az utánpótlás versenyzők számára. Ezt a sportot szinte bárki bármikor elkezdheti, sőt azt szoktam mondani, minél idősebb vagy annál nyugodtabb is.

Az oktatás egyénre szabott tematika alapján történik. Mivel egyéni sportág, ezért mindenkinek máshol tart a fejlettségi szintje. Feladatomnak érzem, hogy az utánpótlás versenyzők, olyan közegbe kerüljenek, ahol a sport, a fejlődés, a tanulás és a barátság a legfontosabb. Első hónapokban nem szükséges a felszerelés, mindent biztosítunk. 

Gyerekeknél alapvető a helyes technika megtanítása. Mivel az íjászat az egyik legösszetettebb sportág elég sok odafigyelést és koncentrációt igényel. Ezzel elősegítve a gyerekek teljesítőképességét és eredményességét az iskolában. Az íjászat lépcsőin haladva, megtanuljuk, hogyan lehetünk kitartóak, hogyan küzdjük le és álljunk fel egy kudarc után. Segítem a gyerekeket abban, hogy a sport által megtanult dolgokat, hogyan tudják beépíteni a mindennapi életükbe. Emellett folyamatosan felkészítem őket különböző versenyekre, országos bajnokságokra és Diákolimpiára. 

További információért keressetek bizalommal!

Takács Gergő

+36 30 6300 237

takacs.gergo@haladasvse.hu

6 éve vagyok a Haladás VSE Sportíjász Szakosztályának vezetője. Az út, amin idáig jöttünk rögös volt. Sok siker és kudarc tarkítja életünk. De sosem kívántam másik csapatot; az én csapatom a legjobb! Mindenkire egyformán büszke vagyok.  Csapatvezetőnek és edzőnek lenni, nem könnyű feladat. Sajnos, sokan elfelejtik, hogy felelőlesek vagyunk a hozzánk csatlakozó emberekért. Támaszt és biztonságot kell nyújtanunk a gyerekek és a fiatalkorú versenyzők számára.

A csapattal elszakíthatatlan bizalom fűz össze minket, ami hosszú idő alatt fonódott össze. Felelősséggel tartozom irántuk és fordítva. Tudom, hogy követnek és támogatnak. Tudják, mit szeretnék elérni és tudják, hogy számíthatnak rám. Sosem az ego vitt előre, mindig azt néztem, ami a csapat érdeke. Szabályokat hozunk, amik azért vannak, hogy a csapat együtt maradjon, és együtt haladjanak a célok felé. A vezető a csapatért dolgozik, a csapat a vezetőért, ez szimbiózis. Ez tartja mozgásban az egészet. 

Hiszünk abban, amit csinálunk, és hiszünk egymásban. Ez a Nibur SE filozófiája! 

2010-ben volt egy álmom, ami már nem csak enyém, hanem az övüké, a miénk!

JSN Megazine template designed by JoomlaShine.com