Üdvözlünk a NiburSE weboldalán

Az egyesület megalapításakor számos célt meghatároztunk, hogy működésünk során milyen irányelveket kövessünk. Elsődlegesen egy jó baráti társaságot szerettünk volna létrehozni, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez sikerült. Emellett fő célunk, hogy a fiatalok sportközpontú nevelést kapjanak, önfegyelemre, kitartásra és küzdésre neveljük őket. A sportíjászat népszerűsítése fontos feladatunk, hisz az emberek többsége sajnos nem is ismeri az íjászat adta lehetőséget. Mivel az egyik legösszetettebb sportágról beszélhetünk, így nagyfokú koncentrációt igényel minden egyes lövés és minden lövés egy újabb kihívást jelent a versenyző számára. Mint minden sportnak, ennek is meg van a saját technikája és elengedhetetlen a precizitásra törekvés.

Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, akár csak hobbi szinten is, illetve egy nagy szakmai tudással és országos szinten elismert csapatot szeretnénk felépíteni.

A másik fő feladatunk, hogy minél jobb minőségű versenyeket szervezzünk a régiónkban, hogy az íjászok igényeit a maximálisan ki tudjuk elégíteni. Törekszünk a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is. Emellett megrendezzük a már méltán híres Walking Hunter versenyünket is. Reméljük, élményekben gazdagon tudjuk zárni 2018-t is.

  • 3D íjászat

    Te is túl sok Walking Dead sorozatot nézel? Talán velünk együtt Te is félsz egy Zombiapokalipszistől? Mi már 2010 óta készülünk rá, gyere Te is!

     
  • Sportíjászat

    Kedvenc szakágunk a 3D íjászat, de versenyzünk pályán és terepen is. 

     
  • Walking Hunter

    A Sétáló Vadász már évek óta járja Magyarországot! Bill Cole méltán híres versenye már tradiciót teremtett az íjászok között.

Egyesületünk összesen tíz versenyzővel képviseltette magát az Écsen megrendezett 3D versenyen. Sportíjászaink közül Tomsics Balázs, Szabolcsi Bence és Kukorelli Edit állhatott fel a dobogó valamelyik fokára.

A Győrtől 16 kilométerre fekvő Écsen rendezték meg a Nyugat-Dunántúli Regionális Bajnokság első fordulóját, melyen a háromszoros világbajnok Molnár Ferenc is indult. Klubunkból tízen álltak rajthoz és összesen három medált sikerült hazahozniuk.

Tomsics Balázs tartja jó formáját és a Felsőtárkányban aratott győzelme után újfent aranyérmes lett a felnőtt férfi vadászreflex kategóriában. Toma ezúttal 385 pontot teljesített és szinte utcahosszal előzte meg a második helyen záró kanizsai riválisát. A szintén halis Szabó Gábor kilencedikként végzett (228 pont).

Kukorelli Edit is lemásolta múlt heti produkcióját és begyűjtött egy újabb ezüstérmet. Sportolónk 316 pontot teljesített a felnőtt női vadászreflex versenyszámban, ahol Kondora Cecília hatodik helyezés ért el (256 pont).

A legtöbb szombathelyi sportíjász a felnőtt férfi barebow-ban indult. Itt Beke Gábor hetedik (314), Takács Gergő nyolcadik (306), Gajdi József tizedik (290), míg Baranyai Tamás tizenegyedik (240) lett.  

Seres Armand 436 ponttal a felnőtt HU kategóriában ért el negyedik helyezést.

A harmadik zöld-fehér érmet Szabolcsi Bence szállította, aki a serdülők vadászreflexében lett aranyérmes. Versenyzőnk 421 pontot ért el.

- Örülök, hogy ismét lehet versenyezni és annak is, hogy ilyen népes küldöttséggel képviselhettük az egyesületünket. Gratulálok valamennyiüknek, természetesen az érmeseknek külön is. Hasonló folytatásban bízom – értékelte klubunk sportolóinak teljesítményét Takács Gergő szakosztályvezető.

 

text
text
text
text
text
text
text
text

Kukorelli Edit révén egy bronzérmet gyűjtöttek be sportíjászaink az Örkényben megrendezett 3D Grand Prix-versenyen. Az utóbbi időben remekül szereplő Tomsics...
Hosszú idő után ismét szabadtéri edzéseket is tarthat klubunk sportíjász szakosztálya. Az új pálya a Homok úti régi szabadidőközpont területén...
Egyesületünk összesen tíz versenyzővel képviseltette magát az Écsen megrendezett 3D versenyen. Sportíjászaink közül Tomsics Balázs, Szabolcsi Bence és Kukorelli Edit...
Két éremmel kezdték meg a 3D szabadtéri szezont klubunk íjászai. A Falsőtárkányban megrendezett Grand Prix-viadalon Tomsics Balázs első, míg Kukorelli...
Két éremmel kezdték meg a teremversenyek időszakát a Haladás VSE íjászai. Seres Armand és Tomsics Balázs állhatott fel a dobogóra.
text
text
text
text

Szeretném, ha Szombathelyen és környékén minél többen íjászattal foglalkoznának (ki hobbi, ki verseny szinten). Úgy döntöttem, hogy indítok külön edzést a kezdők és az utánpótlás versenyzők számára. Ezt a sportot szinte bárki bármikor elkezdheti, sőt azt szoktam mondani, minél idősebb vagy annál nyugodtabb is.

Az oktatás egyénre szabott tematika alapján történik. Mivel egyéni sportág, ezért mindenkinek máshol tart a fejlettségi szintje. Feladatomnak érzem, hogy az utánpótlás versenyzők, olyan közegbe kerüljenek, ahol a sport, a fejlődés, a tanulás és a barátság a legfontosabb. Első hónapokban nem szükséges a felszerelés, mindent biztosítunk. 

Gyerekeknél alapvető a helyes technika megtanítása. Mivel az íjászat az egyik legösszetettebb sportág elég sok odafigyelést és koncentrációt igényel. Ezzel elősegítve a gyerekek teljesítőképességét és eredményességét az iskolában. Az íjászat lépcsőin haladva, megtanuljuk, hogyan lehetünk kitartóak, hogyan küzdjük le és álljunk fel egy kudarc után. Segítem a gyerekeket abban, hogy a sport által megtanult dolgokat, hogyan tudják beépíteni a mindennapi életükbe. Emellett folyamatosan felkészítem őket különböző versenyekre, országos bajnokságokra és Diákolimpiára. 

További információért keressetek bizalommal!

Takács Gergő

+36 30 6300 237

takacs.gergo@haladasvse.hu

6 éve vagyok a Haladás VSE Sportíjász Szakosztályának vezetője. Az út, amin idáig jöttünk rögös volt. Sok siker és kudarc tarkítja életünk. De sosem kívántam másik csapatot; az én csapatom a legjobb! Mindenkire egyformán büszke vagyok.  Csapatvezetőnek és edzőnek lenni, nem könnyű feladat. Sajnos, sokan elfelejtik, hogy felelőlesek vagyunk a hozzánk csatlakozó emberekért. Támaszt és biztonságot kell nyújtanunk a gyerekek és a fiatalkorú versenyzők számára.

A csapattal elszakíthatatlan bizalom fűz össze minket, ami hosszú idő alatt fonódott össze. Felelősséggel tartozom irántuk és fordítva. Tudom, hogy követnek és támogatnak. Tudják, mit szeretnék elérni és tudják, hogy számíthatnak rám. Sosem az ego vitt előre, mindig azt néztem, ami a csapat érdeke. Szabályokat hozunk, amik azért vannak, hogy a csapat együtt maradjon, és együtt haladjanak a célok felé. A vezető a csapatért dolgozik, a csapat a vezetőért, ez szimbiózis. Ez tartja mozgásban az egészet. 

Hiszünk abban, amit csinálunk, és hiszünk egymásban. Ez a Nibur SE filozófiája! 

2010-ben volt egy álmom, ami már nem csak enyém, hanem az övüké, a miénk!

JSN Megazine template designed by JoomlaShine.com