Üdvözlünk a NiburSE weboldalán

Az egyesület megalapításakor számos célt meghatároztunk, hogy működésünk során milyen irányelveket kövessünk. Elsődlegesen egy jó baráti társaságot szerettünk volna létrehozni, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez sikerült. Emellett fő célunk, hogy a fiatalok sportközpontú nevelést kapjanak, önfegyelemre, kitartásra és küzdésre neveljük őket. A sportíjászat népszerűsítése fontos feladatunk, hisz az emberek többsége sajnos nem is ismeri az íjászat adta lehetőséget. Mivel az egyik legösszetettebb sportágról beszélhetünk, így nagyfokú koncentrációt igényel minden egyes lövés és minden lövés egy újabb kihívást jelent a versenyző számára. Mint minden sportnak, ennek is meg van a saját technikája és elengedhetetlen a precizitásra törekvés.

Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, akár csak hobbi szinten is, illetve egy nagy szakmai tudással és országos szinten elismert csapatot szeretnénk felépíteni.

A másik fő feladatunk, hogy minél jobb minőségű versenyeket szervezzünk a régiónkban, hogy az íjászok igényeit a maximálisan ki tudjuk elégíteni. Törekszünk a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is. Emellett megrendezzük a már méltán híres Walking Hunter versenyünket is. Reméljük, élményekben gazdagon tudjuk zárni 2018-t is.

  • 3D íjászat

    Te is túl sok Walking Dead sorozatot nézel? Talán velünk együtt Te is félsz egy Zombiapokalipszistől? Mi már 2010 óta készülünk rá, gyere Te is!

     
  • Sportíjászat

    Kedvenc szakágunk a 3D íjászat, de versenyzünk pályán és terepen is. 

     
  • Walking Hunter

    A Sétáló Vadász már évek óta járja Magyarországot! Bill Cole méltán híres versenye már tradiciót teremtett az íjászok között.

Sportíjászat

Kategória: Sportíjászat

Vasárnap megkezdődött a Nyugat-Dunántúli Regionális 3D bajnokság. Sportolóink természetesen itt is képviselték a zöld-fehér klubot. A verseny két lövéses rendszerben működött és 28 célt kellett teljesíteni. A szombati időjárás előrejelzés nem volt biztató, de szerencsére vasárnapra csak a szél maradt, amit az erdőben csak alig lehetett érezni. 

A nehéz és technikás pályát jól teljesítették a hazaiak és sikerült ismét több érmet is összegyűjtetünk. A regionális bajnokság négy fordulóból áll, az elsőn túl vagyunk a következő Écsen kerül megrendezésre. 

Takács Gergő: "Büszke vagyok az elért eredményekre. A népes versenyen is tudtunk érmeket szerezni. Gratulálok a csapatomnak!"

Gellén László HU 1. hely | Talpas Gy. Csaba BB veterán 1. hely | Tomsics Balázs TR-RB 2. hely | Hodács Viola LB 2. hely | Seres Armand CRB 1. hely

 

Kategória: Sportíjászat

Hétvégén új rendszerű versennyel készültek a NiburSE - Haladás VSE íjászai. A felkészülési tesztverseny a Húsvét és a rangos Grand Prix verseny ellenére viszonylag sok versenyzőt vonzott és nagyon jó hangulatban telt. A jáki lőtéren megrendezett kupán közel 60 fő vett részt főleg a nyugati régióból. Visszajelzések alapján tetszett az új rendszer a versenyzőknek, bár még néhány ponton finomítani kell a működésen, de a következő ilyen jellegű versenyre már biztosan megfelelően fog zajlani minden. Október 28-ára tervezzük a Walking Hunter Final megszervezését, ami a kültéri 3D szezon végét is jelenti. De előtte szeptemberben Kétvölgyön rendezzük a 3D Országos bajnokságot.

Takács Gergő: "Még tavaly jött az ötlet, hogy mi lenne, ha egy más fajta versenyt csinálnánk, mint az eddigi megszokott. Eredetileg évadnyitó versenynek terveztük márciusban. De az időpont ütközött a LVL1-s edzői képzéssel, amit szintén mi szervezünk, így esett a választás Húsvétra. Örülök, hogy ennyien eljöttek és kipróbálták ezt a fajta versenyt is."

Természetesen versenyzőink is részt vettek a megmérettetésen és többen is kimagasló eredményt tudtak elérni, jó felkészülés lehetőség volt a soron következő versenyekre:

Tomsics Balázs TR-RB 1. hely | Molnár József BB 1. hely | Molnárné T. Szilvia TR-RB 1. hely | Kondora Cecília TR-RB 2. hely | Gellén László HU 1. hely | Simon Zoltán HU 2. hely | Talpas Gy. Csaba BB 2. hely | Donázy Imola HU 1. hely | Tóth Barnabás HU serdülő 1. hely

Kategória: Sportíjászat

Íjászaink a hosszú hétvége alatt sem pihentek. Csapatunk egy része az edző képzés utolsó etapján vett részt, míg másik részük az Ajkán megrendezendő 30 célos versenyen mérettette meg magát.

Mai nappal vizsgáztak a tanítványok a 4 napos képzés után, aminek az első két alkalma még márciusban volt. Mind az öt sportolónk sikeresen teljesítette a vizsgát. Az ifjú edző palánták már izgatottan várják, hogy élesben is kipróbálhassák a megszerzett a tudást. Az edzői létszámunk már hat főre bővült, ezért a jövőben sokkal több edzés lehetőséget tudunk biztosítani tagjaink számára. 

Az Ajkán megrendezett verseny technikás célokkal volt tarkítva. Csapatunk viszonylag nagy létszámmal érkezett a megmérettetésre. Az egész napra jellemző jó kedvet még a néha fújdogáló hideg szellő sem tudta elrontani. A nagy számban érkező versenyzők között ismét sikerült néhány kategóriába a csúcsra érni és pár dobogós helyezést is hazahozni. 

Takács Gergő: "Nagy megelégedettséggel tölt el, hogy sportolóim és versenyzőm, ilyen nagy aktivitással és létszámban vesznek részt a sportéletben. Büszke vagyok, hogy öt új edzővel bővült a szakmai stábunk és természetesen a versenyen elért eredményekre is. Külön öröm számomra, hogy van olyan versenyzőm, aki a hétvégén most állhatott először a dobogóra."

Új edzők az egyesületnél: Somlai Krisztina, Tomsics Balázs, Tóth Zoltán, Baranyai Tamás, Talpas Gy. Csaba

Ajkai eredmények: Molnárné T. Szilvia TR-RB 1. hely | Hodács Viola LB 1. hely | Gellén László HU 1. hely | Donázy Imola HU 1. hely | Seres Armand CRB 2. hely | Berényi Péter TR-RB 3. hely

text
text
text
text
text
text
text
text

A Magyar Íjász Szövetség Molnár Józsefet választotta a 2021-es esztendő legjobb terepíjászának. Egyesületünk világbajnok és Európa-bajnok versenyzőjének első alkalommal ítélték...
Többszörös Európa Bajnok íjászunk, Molnár József “Dodesz” felépülése után már nagy erőkkel készül a 2021-es szezonra. Tavalyi évét a korona-vírus...
Bár az eredeti versenynaptárban szereplő programból csak a hazai erőpróbákat sikerült megrendezni, így is komoly eredményeket értek el egyesületünk sportíjászai.
Két érmet gyűjtöttek be íjászaink a 3D Országos Bajnokságon. Tomsics Balázs csupán három, míg Kukorelli Edit nyolc ponttal maradt le...
Kukorelli Edit révén egy bronzérmet gyűjtöttek be sportíjászaink az Örkényben megrendezett 3D Grand Prix-versenyen. Az utóbbi időben remekül szereplő Tomsics...
text
text
text
text

Szeretném, ha Szombathelyen és környékén minél többen íjászattal foglalkoznának (ki hobbi, ki verseny szinten). Úgy döntöttem, hogy indítok külön edzést a kezdők és az utánpótlás versenyzők számára. Ezt a sportot szinte bárki bármikor elkezdheti, sőt azt szoktam mondani, minél idősebb vagy annál nyugodtabb is.

Az oktatás egyénre szabott tematika alapján történik. Mivel egyéni sportág, ezért mindenkinek máshol tart a fejlettségi szintje. Feladatomnak érzem, hogy az utánpótlás versenyzők, olyan közegbe kerüljenek, ahol a sport, a fejlődés, a tanulás és a barátság a legfontosabb. Első hónapokban nem szükséges a felszerelés, mindent biztosítunk. 

Gyerekeknél alapvető a helyes technika megtanítása. Mivel az íjászat az egyik legösszetettebb sportág elég sok odafigyelést és koncentrációt igényel. Ezzel elősegítve a gyerekek teljesítőképességét és eredményességét az iskolában. Az íjászat lépcsőin haladva, megtanuljuk, hogyan lehetünk kitartóak, hogyan küzdjük le és álljunk fel egy kudarc után. Segítem a gyerekeket abban, hogy a sport által megtanult dolgokat, hogyan tudják beépíteni a mindennapi életükbe. Emellett folyamatosan felkészítem őket különböző versenyekre, országos bajnokságokra és Diákolimpiára. 

További információért keressetek bizalommal!

Takács Gergő

+36 30 6300 237

takacs.gergo@haladasvse.hu

6 éve vagyok a Haladás VSE Sportíjász Szakosztályának vezetője. Az út, amin idáig jöttünk rögös volt. Sok siker és kudarc tarkítja életünk. De sosem kívántam másik csapatot; az én csapatom a legjobb! Mindenkire egyformán büszke vagyok.  Csapatvezetőnek és edzőnek lenni, nem könnyű feladat. Sajnos, sokan elfelejtik, hogy felelőlesek vagyunk a hozzánk csatlakozó emberekért. Támaszt és biztonságot kell nyújtanunk a gyerekek és a fiatalkorú versenyzők számára.

A csapattal elszakíthatatlan bizalom fűz össze minket, ami hosszú idő alatt fonódott össze. Felelősséggel tartozom irántuk és fordítva. Tudom, hogy követnek és támogatnak. Tudják, mit szeretnék elérni és tudják, hogy számíthatnak rám. Sosem az ego vitt előre, mindig azt néztem, ami a csapat érdeke. Szabályokat hozunk, amik azért vannak, hogy a csapat együtt maradjon, és együtt haladjanak a célok felé. A vezető a csapatért dolgozik, a csapat a vezetőért, ez szimbiózis. Ez tartja mozgásban az egészet. 

Hiszünk abban, amit csinálunk, és hiszünk egymásban. Ez a Nibur SE filozófiája! 

2010-ben volt egy álmom, ami már nem csak enyém, hanem az övüké, a miénk!

JSN Megazine template designed by JoomlaShine.com